A henna természetes színező és kondicionáló tulajdonságát évszázadok óta használják a hajfestésben. Az élénkzöld bokorszerű növény Egyiptomból származik, ahol jól viseli a forró, száraz éghajlatot. A hennát Indiában, Szudánban, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten termesztik, de legjobban a trópusi klímát szereti, így üvegházban is jól termeszthető. Potenciálisan akár 4,5 méter magasra is megnőhet, de ezt a méretet sosem éri el, mivel 2,5-3 méteres korában kell learatni, évente háromszor. Virágzó apró levelű sötét kérgű bokor. Virágja finom, négyszirmú, közepéből hosszan kinyúló bibével. A piros, rózsaszín vagy fehér virágoknak édes, mézszerű, jázminra és rózsára emlékeztető illatuk van – olajukat évszázadok óta használják illatszerként.A aratása akkor kezdődik, amikor a virágok megjelennek. A növényt kivágják, minél közelebb a tövéhez, az ágakat letörik és két napra kint hagyják a napon száradni. A felső hajtásokról származó levelek adják a legerősebb festékanyagot, ezért ezeket különválasztják, és elsőként szárítják meg, hogy minél kevesebbet veszítsenek színükből. Ezekből készül az első osztályú hennapor, amelyet csak a bőr és a haj festésére használnak. Ezután a többi levelet is megszárítják, és lerázzák az ágakról. Ezeket az olcsóbb samponokba, hajfestékekbe és kondicionálókba szánják.
A leveleket zsákokban viszik a helyi malomba megőrölni. Őrlés előtt egy kis növényi olajjal meglocsolják, hogy óvják az őrlőpengéket a túlmelegedéstől és csökkentsék a keletkező zöld por mennyiségét. Az őrleményt csomagolás előtt szétterítik a betonpadlón és megvárják, amíg kihűl. Csak akkor őrzi meg eredeti minőségét, ha légmentesen zárva tárolják. Ha a környezeti feltételek nem ideálisak, minősége gyorsan romlik.A csomagolás előtti utolsó teendő a szitálás.Minél többször szitálják át a port, annál erősebb színhatást lehet vele elérni. Hűsítő hatására Rádzsasztán, Pandzsáb és Gudzsarát sivatagi népei jöttek rá elsőként. Felfedezték, hogy ha a megőrölt levelekből készült pépbe mártják kéz- és lábfejüket, könnyebben elviselik a kegyetlen hőséget. Azt is észrevették, hogy a pép eltávolítása után a hűsítő hatás mindaddig megmarad, amíg a szín kitart. A nők eleinte nagy foltot kentek a tenyerükre, amelyet kisebb pöttyökkel vettek körül, és úgy találták, ezzel is ugyanazt a hatást érik el. Később mintákat alkottak a péppel, amelyet vékony ezüst-, elefántcsont vagy fapálcikákkal vittek fel a bőrre, ugyanolyannal, mint amilyennel a szemüket húzták körül, és amelyet egyes sivatagi falvakban ma is használnak.
Folyt.köv: (hennapép készítése és használata)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése